Anyám, kész hízókúra

A hétvégén hazamentem, de még mielõtt elindultam volna keresztbe tettem annak az elképzelésnek, hoy én aztán annyira reformkonyha-fan vagyok, hogy zsírost nem is tudok fõzni. Reggel (kábé tízre) lementünk Muzsikussal (lakótárs) a helyi vásárcsarnokba. Forgatag, zöldségek, húsok és minden földi jó. Be is vásároltam. Mivel Muzsikus szíve most elég zaklatottan dübörög, ezért az õ általa indítványozott véreshurka nyomvonalon indultam el. Kitaláltam, hogy disznótoros lesz ebédre. Vettünk kolbászt, sütni valót, pecsenyének való tarját, krumplit, hagymát, és finom savanyúságot (meg nem olyan finomat is). Aztán haza, és sütkérezésre fel. :o) A kolbi meg a hurka nem durrant ki. Tök jó lett a pecsenye, a savanyított almapaprika káposztával töltve még másnap is csípett. De az egészben volt valami fejedelmi (talán az, hogy ennyi húst még soha nem raktam asztalra egyszerre, saját fõzéskor). Egyszóval pazar volt. :o)
Szombat este hazamentünk és összefutottam Artemisszel. Én wiskhey, õ baracklé. Szegény nem ihat alkoholt most egy darabig, így aztán bulizni sem jött tovább késõ-kamaszkorom kedvelt táncos mulatós kocsmájába. Egész jó volt a hangulat. Amit Hugival és Csövikével csaptunk (Csövike Hugi öccse). Mert amúgy alig voltak. Egy felé érkezett nagyobb tömeg. Addigra Hugi kb öt percenként legyintette meg az arcom, hogy vegyek vissza a táncból, mert elég riszálósra kerekedik...
Vasárnap, hosszú évek óta elõször a szüleim maguk ajánlották, hogy ne reggel kelljen közösen nyünnyögni, hanem ráérünk délután is, elvégre buliztam. Ebédre pörkölt nokedlivel. Apám legszentebb étele. :o) Nokedlit készíteni csak egy kiló lisztbõl áll neki. És meg is eszi. Délután aztán kimentünk Nagyim sírjához, elhordtuk a temetési koszorúkat, lesepertük a tetejét amennyire lehetett, tettünk új fenyõs gyertyás díszeket. Aztán haza, és otthon meg vízkereszt múltával lebontottuk a fát. Nagyon gyorsan végeztünk mindennel. Hiába, ha valami konkrét feladat van, akkor hatékonyan együtmûködik mindegyikünk. :o)
Hétfõn jöttem vissza Pécsre, délután Anyuval egy vonaton. Amíg otthon tespedtem egy olyan TV csatornát néztem, többnyire ahol folyton fõznek. Hétfõn este aztán elmentünk az egyik étterembe Pécsett, amit kitaláltam, hogy jó lesz, teljes arculatot váltott, így abba ültünk be, amibe az õsszel is, amikor Anyu és a barátnõje itt voltak. Csevapot ettem sopszkával. Fenséges volt.
Kedden aztán tanítottam. Kétfélét is, közben meg Munkácsy-kiállítást néztem. A tér sajnos nem volt elegendõ az összes kép alapos nézegetéséhez. De ez a Pákh féle gyûjtemény valóban gazdag, és érdemes. A délutáni drámaórát most nem én vezettem. Viszont a kollegina a szokottnál erõsebben zsizsikesedõ, zajongó és figyelmetlen csapat reakcióit annyira a szívére vette, meg annyira lassan haladtunk a kitûzöt cél felé, hogy leállította az órát. Kemény énközlésekkel ráncba kapta a csapatot. Akik ezután elcsendesedtek. Remélhetõleg jó lecke volt fegyelmezésbõl. Remélhetõleg. hazaértemre annyira éhes voltam, hogy csak na. Hát be is faltam a disznótoros maradékát. Majd Anyu szólt, hgyvisszajöttek Harlkányból. Én elkalauzoltam õket egy étterembe, ahol elõtte nem voltam. Menta! Egyszerûen remek. És ez nem fizetett reklám, csak jó-hír-verés. :o) A korábban az olivában, megismert kedves pincérnõ szolgál fel, az õ zenei választása halkan, lágyan ad jó hangulatot a zöld és barna enteriõrnek, amely így elegáns és pikáns, mint az ételek. És az adagok hatalmasak. Szóval Hugi, készülj, a következõ alkalommal a Menta a cél. :o)
Tanulság: Anyám, kész hízókúra...