Rádiós...

hmm... Valahogy úgy kezdõdik, a Rádióst tavaly ismertem meg, amikor még Medve és Cica játsztak a lombjaim mellett. S akkor jó volt felismerni egy régi jó ismerõsben a közöst. Õ volt a Rádiós. Csaknem öt éve ismerem, de tavaj õszig nem volt szó köztünk a másik vágyairól. S elég távoli ismerettségünk meg is maradt hûvös elzárkózásnak. Köszönés az utcán, semmi más egyéb.
És épp utazni indult. El innen messze, kinyitni szemét a világra, amikor egy közvetítõ azt mondta, valaki olyan lép majd az életébe akit régóta ismer. És én voltam az. De a közvetítõ nem olvasta jól a jeleket, s sok minden másképp alakult döntéseink miatt. Végül valami barátság szerût alakítottunk ki magunk köré. Bizonnyal vonzottuk a másikat. De mert igazán nem volt meg benne a vágy, a kiváncsiság a dolog újabb "vetületei" iránt. Megdermedt és elöregedett. Én megismertem a Szõlészt (volt kedvesem). Részben miatta. És aztán sokáig nem találkoztunk.
Majd pedig most. Tegnap este. Ültünk beszélgettünk, rájöttünk mennyire hasonlítunk. De mennyire nem ezt keressük. Én magamban nevettem. És aztán eljöttem. Még bátortalan próbálkozás, hogy azért jó lenne még beszélgetni... Én nem hiszem. Minden szó kimondatott. És ez a befejezettség érzés már rég hiányzott. Nem vele kapcsolatban, de általában az életemben. Sok mindenbe belekapok, mint szél a bükkfa magas ágai közé. De valahogy nem tudom, miért, céllal-e vagy anélkül. Most megszületett bennem a felismerés, hogy láthatom, mit értettem félre kettõnk dolgaiban, s hogy õ miért hagyta, ha egyáltalán észrevette a félreértéseket. Így lesz lezárt kerek egész a Rádiós meséje. :o)
Minden más már új. Minden más már nem ez...