Anélkül, hogy elkiabálnám

Asziszem' a nátha legnagyobb rohamán túl vagyok. Kikészítettem kedvest. Nagyon nem jó betegnek lenni. Mármint egy ilyen nem betegséggel. Mert a nátha, a meghűlés nem az. Még csak láza sincs az embernek. Utálom. Ha kórházba fektetnek, ha méteres seb tátong rajtam, azt el tudom fogadni. De a kis náthavírussal nem tudok mit kezdeni. Tegnap addig fajult, már a gondolkodás iis fájt nem csak a csontjaim. Itt ültem a monitor előtt, de a kötelező gyakorlataimmal nem jutottam előrébb, nemhogy a szabad stílusban. ahhh... Reméljük vége. A nyafinak mindenképpen. :o)

Találtam egy cenzúrázott blogot. Nagyon megfogott. Egyszerű, nyelvhelyességi hibáktól hemzsegő szövege érzékletes, és tiszta. Hat rám, pedig még csak pár bejegyzést futottam át. Bevallom a tetkós srác fotója indított el. Szeretnék így írni. Mint egy fényképezőgép. Azt leírni, amit látok, amit érzek, épp' akkor. Őszintén. Most is őszinte amit írok, de az önreflexió sok nyersséget, durvaságot lecsiszol, és ez elvesz a szöveg erejéből, szerintem. Tessék, megint önreflektálok.

Szeretnék jobban lenni estére. Mitsoura koncert lesz a Gyárban. Egyetemi napok, vagy mi... :o) Még sosem voltam a koncertjén, de a lemeze mindig megmozgat. Beás kesergő elektronikus alapokkal. Kedves is szereti. :o)

A múlt héten két színházas barát halálhírét tudtam meg. Az elsőre ráadásul két nappal később döbbentem rá. Mármint, hogy ismerem. Bírtam a srácot. No, nem sokat beszéltünk, de volt valami szimpatikus benne. Valami természetes vonzerő. Mások is ezt mondták. Csütörtökön, amikor megtudtam, és összeállt a kép, hirtelen az is felvillant, hogy mennyire nevetségesen egyszerű meghalni. Furcsa volt. Az egyik csoporttársát közelebről is ismerem. Fel kéne hívni. na ja...

Most meg esni kezdett. Hogy lesz ebből szabadtéri koncert?