Hat nap távola

A múlt héten végül nem sikerült igazán írnom. Sok oka volt ennek. :o) S nagyjából ezeket meséli el kis történetem a múlt hétről.

Azt már kellőképp' beharangoztam, hogy csütörtök este fellépésem vala. Arra készültünk igen sokat. Hétfő este próbáltunk az épület bezárásáig, és rökönyödve éreztem, hogy szét vagyunk esve, nagyon. Se koncentráció, se emlékezet nem segített bennünket. Bénáztunk. Angyalkám ennek ellenére alig fakadt ki, pedig szerintem joggal tehette volna.

Kedden aztán Világutazóval elindultunk Besh-O-Drom koncertre, de mert az ajtóban derült ki, hogy alig tíz perce még ingyen bejuthattunk volna, és hogy tíz előtt nem valószínű, hogy játszani kezdenek, hát feladtuk, inkább forralt-borozni mentünk két tündérszép leánnyal. Döcögős, de rossznak talán nem nevezhető hangulatú beszélgetés zajlott egy nagy üveg narancslekvárnak tűnő helyen. Forralt-bor jó volt, és kis zománcos vasvederben érkezett az asztalra. :o) Egy rövid tömör tájékoztatott Gyógytornász nyitásra való szándékról, s a dolog mostanig aképp' gyürűzik tova, hogy még a végén egy asztalnál ülünk le "nosztalgiázni". Én mindenesetre szeretném a dolgainkat jobb mederben tartani, mint az korábban jellemző volt.

Szerdán is Világutazónál ebédeltem, mint annyiszor a héten és az előző hetekben. Mindennap találkoztunk, ha csak egy ebéd erejéig is. Egész ügyes a konyhában, és isteni kenyeret süt. :o) Jó érzés valahányszor meglátom, és ahogy észrevettem, ő is örül nekem többnyire. Estére megbeszéltük, hogy korábban odaérünk Specko-Jednora, nehogy úgy járjunk, mint előző nap. Estére kerekedvén az idő rám telefonált, hogy mi lenne, ha még koncert előtt kicsit boroznánk, vagy efféle. Hát boroztunk picinyég nála, Három macskát ittunk, ami jelentem finom nedű. Ha igaz chilei cabernet sauvignon szőlőből készült és remek módon felpezsdített. Az átalakított, s most a vendégszerzésre hajtó új helyen állítólagos portugiesert ittunk továbbra. Mire a zenekar nekilátott bazsajgós jókedvvel téptük egymást. Olyat mondtam, ami a lelkét megtépázta. Azán addig-addig vitatkoztunk, hogy lesmárolt egy amúgy nem túl teli helyen. Szó, ami szó elég jól csókolt. Aztán Rutkai Bori általános művésznő és a banda rázendített, mi táncoltunk, közben más csepűrágok gyülekeztek, ráhajtottunk az egyik madárcsontú kissrácra, egész pontosan Világutazó próbálkozott. A srác meg inkább menekülőre fogta a dolgot, és hol a táncparkettről ki, hol pedig két leányka védelmébe bújva kerülte ostromát a "szerelemnek".
Részegen a hóesésben a kérdésre, hogy vajha ott alszom-e nála, azt feleltem na jó. De akkor is ha nem lesz szex? Annál jobb, mondtam én. S nem is lett, mert bár borgőzös fejjel kellemesen zsibbasztó simogatások közepette igyekezett saját szavát áthágni, én csak nem tudtam magam elengedni igazán.

Csütörtökön aztán utolsó terembejárás. Fények és hangok leellenőrzése után igazi színházi keretben elindult a verkli. Remek előadás lett. Belülről mindenképpen. Nem túl erős, de pontos. Nem túl, fényes de biztos. Olyan hatodikat játszó szellemmel készült. A telefonom elkevertem, nem volt egyszerű a folyton feltüremkedő aggodalmat az agyamból száműznöm. A próba alatt nem is sikerült, de az előadás lendüete egyszerre kisöpörte onnan. Végül a kis lila gombsoros szerelmetes Siemens darabot az ágyamba rejtve megtaláltam. Telefonoltam hát miután meglett. Felhívtam világutazót, hogy a meghívásával éljek, s nála aludjak. Ott feküdtünk a padlón ketten. Józanul és csendben. (Kedvenc mozlim mondásom szerint: Alláh olyan formán teremtette a Világot, hogy ami egyszer megtörténik az nem biztos, hogy kétszer is megesik. Azonban Alláh olyan formára is alkotta Világot, hogy ami kétszer megtörténik, az harmadszor is fog.)

Pénteken egy jó hangulatú záróbeszélgetéssel végződött a szakmai-gyakorlat. Még a cv-met is sikerült az asztalon hagynom a főnök irodájában. :o) Jó tapasztalatokkal, és ténylegesen gazdagodva fejeztem be a ténykedésem az irodánál. A kis-főnök búcsúzó, szívesen látnálak még a falak közt, mondatára nyugodtan vágtam ki: Én is! Délutánra Világutazóhoz tértem, akinek kis megbízást, pár telefont intéztem. Nem annyira sikeresen, mint szerettem volna. Azt mondta, most egy kicsit eltünni lenne kedve, ráhagytam. Megértettem. Magára hagytam hát, és a keresni foglak jól hangzó mondata, valahogy megint azt súgta, amit mindig szokott. Én valahogy mégis boldog voltam, és a Korai Öröm szitárosnak tűnő dallamára elöntött az érzés, hogy valami jó történik mingyárt. Valaki érkezett a közelembe, nem a múltamból jön, vagy ha onnan akkor teljesen új formája lesz. S kicsit ádvent kedvem lett, s várom a csodát. :o) Cserhalmit Az igazi Mikulásban látva, mondjuk úgy el ment a kedvem a szaloncukortól, és a magyar filmektől is, hogy csak na. A leginkább azokat a kissrácokat sajnáltam akiket apu-anyu hozott el a hatos előadásra, mert bár Mikulás volt benne, de vulgaritás is rendesen. A végén sajnáltam a ki nem adott pénzt is.

Szombat azután Világutazó szólt,hogy már jobban van, és kicsit elmúlt a bánata. Én villámgyorsan ebédre hívtam, s rá is állt. Nála főztem sajtos-tésztát, fekete herceget ettünk (valami négercsók koppintás, de valami döbbenetesen finom), és rosét kortyoltunk. Megcsókoltam a száját s nem menekült el. És vidáman mentem át a Bábszínházba próbálni. Mert szerdán (holnapután) megint fellépés. Ezúttal Ludwig W. Avagy mi lesz akkor ha egy performanszot másodszor is megtartanak?
Estére otthon voltam, s Artemisszel forraltboroztam. Megpróbáltam egy másik találkát is összehozni, de kinyomott az ismerős, azóta nem hívott, hát én sem őt.

Vasárnap visszajöttem a jövendő Kulturális Fővárosba. S egy rég nem látott isemrős elcibált filmnézőbe. Így ismertem meg Építőmérnök-hallgatót, kinek korábban már többször jeleztem kiváncsi szándékom. És megint igaz lett a mondás: Addig vár karácsonyt, elérkezik! /Villon/ Hogy ünnepelünk e tényleg az persze a jövő zenéje.

Most főzök egy ibrik teát. Megfáztam, és jó lenne mihamarább kilábalni belőle.