Tegnap

Mégsem írtam annyit, amennyit szerettem volna. Ki vagyok mint egy liba. Kívül belül nagyon fáj. Már rutinosan mesélem a hétfõi estét. Ami ezen a címen futhatna, hogy átverések vígjátéka. Kiváló komédia, a szereplõk zokogonak, a nézõ borzong, s egyszer majd mind nevetünk...

Most itt ülök a szobácskánkban az összel nõt bátryámmal, az õ nõjével és a kiscsajjal a szembeszobából. Mind mind meg vagyunk halva. Kinek kinek a maga problémái. De mindenkinek az élete omlott most össze.

Kedves hívott. Hallani akarta a hangom. Ahhoz is gyenge voltam, hogy kinyomjam. Hát beszéltünk. Azaz hallgattunk. Nekem már nincs mit mondanom, neki meg sosem volt erõssége a beszéd. Azt mondja szenved. De azt nem kérdezte, hogy vagyok. Nem mer beszélni. Meg van zavarodva. Tök jó! (fenét...)

Most épp minden trágyalében úszik...