Tegnap akartam...

Megalkuvás, kudarc, öröm és veszteség...

Tegnap este ez mind itt kavargott bennem. Egy hosszú telefonbeszélgetésem volt édesanyámmal, melyben bevallottam neki, hogy hazudtam a szakdolgozatomat illetõen, nem hogy csehül sehogy sem állok vele. Feldühödött, és megzavarodott, olyanokat klérdezett, amik elõl már nem volt hová. És válaszoltam, és elmondtam, hogy mi bántott engem, és megdöbbent. És nem tudott válaszolni. Egy pár órával késõbb ocsúdott csak fel. Mondta, hogy lejön ide és beszélgessünk. Mondjak el mindent. Ha szeretném. És nem szeretném, de most már késõ. És húsvét amúgy is a feltámadás. "De ne törjétek lábát, az áldozati bárannyal pedig azt nem szabad!" Szóval, most lesz egy nagy beszélgetésünk.

Tegnap este olvastam egy levelet, amit a másik dolgozatom konzulense írt. Teljesen pozitív hangvételû levél, hogy tetszik neki a munkám. Az eddigit jelesre osztályozza, és folytassam még, mert van muníció az anyagban. És annyira megörültem. Kellett ez mint egy falat kenyér.

És megalkuszom mégegyszer, mert a szakdolgozatot újfent nem adom le. De örvendek, mert bár az opponens értékelését még nem láttam, azért bizakodóvá tesz a konzulensi bírálat.