Indiánus

A város ahova "belopta" magát az õsz, mondhatni ostrommal, esõvel és hideg szelekkel döntve falat kaput, két teázót is tart. Sõt többet is, de kettõ hallgat erre a névre, és ennyi van nyitva.
A teázókban nyugalmas csend mellett kortyol az ember menedéket az õsz hideg mellékzöngéi ellen. Mert szép-szép, de a piruló levelek mellett biza hûvösek az esték. Az egyik teázóba ültünk be hát péntek délután, s nem is értem, hogy nem írtam meg elébb, ami ott esett. :o) Nem különös, nem meglepõ teát ittunk. Nagy bödönnel hozták ahogy ott szokás és most valami különlegeset szerettem volna én is, és Muzsikus barátom is. Új keveréket tartanak a hely kedves felszolgálói. E keveréket maguk szórják össze szárított csodákból. Kerül bele jóféle Assam, mely fekete és erõs kiváló alapja a rákövetkezõ erõs ízeknek. Kardamom, édeskömény, fahéj, szegfûszeg, gyömbér, és az igazi különlegességért feketebors. A különleges íz miatta tea eltûnt, és csak valami furcsa bizseregtetõ fûszer-egyveleg íze pattogott a szájban. Ezt a vad erõt csillapította a tej, amibõl bõven kevertek a teához. Kellemes õsz ûzõ és vérnyomás emelõ tea volt ez. Nem ajánlom olyannak aki szokványos ízt remél.
Minden volt ez, de járt ösvénynek kevéssé tûnt. Ellenben mégis megszoktatta magát a második kortyra velünk. És kívánatossá is tette magát, ahogy lassan eltûnve a szájból újabb ízek redõit tárta fel nyelvünk csiklandása közben. Ahogy írok róla újra felsejlik izének tömött sûrûsége, melyben mindig találhatni meglepõ aromát, minden kortyra más, új csodát. Indiai szeretõ, csalfa és kacér, monszunban fogant mély érzésû lény. Mert szinte életre kelt, ahogy belémköltözött, felébresztve bennem az ösztönt, és a vágyat a szépségre, az izgalomra.

Vasárnapra csendesült csak el egy öreg hölggyel számban a zamat. A chardonnayhez szóda térült, s együtt feledtették a múló nappal rövid voltát, a tél közelségét, a fölébredt indulat könnyû álommá szelidült simogató érintésük nyomán. S az indiánus emlékké nemesült lassan.