Én komolyan nem hittem volna,

hogy ez lehetséges. Ismerve a saját személyiségem, a lehetőségeim és leginkább a korlátaim (korlátoltságaim), határozottan tartottam a dolog lehetetlenségétől. Mindazonáltal végigtekintve rajta, belátható, hogy annyira nem is kivitelezhetetlen. Persze sok odafigyelés, empátia és engedékenység szükséges hozzá. De azért megéri. Most mindenesetre így érzem és gondolom. A biztonság, a közös nevetések, sírások, a meghittség mind-mind kellemes veljárói.
Ketten kellettünk hozzá, azt mondta. Nem is tudom, talán sokkal többen. Mindenkinek hálás vagyok, mert nélkülük (nélkületek) nem így lenne. :o)