Napra nap

MÁRCIUS

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt,
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.

1941. február 26.

Sajna idén az április közepe tart csak itt, még ha a lelkembe már belé is itta magát az új élet szép leve.

Tegnap eláztam, izzadtam, fáztam és izzottam. Mozgalmas mint mostanában minden napra nap. Délelõtt a médiatörvény, kis ebéd a Veresboszorkánnyal. Lélekápolás, mert szegény akkora kulimászt kevert magának, mibõl kikecmeregni már nagyon nehéz. Jajj, nehéz a döntés, mit a sorsunkról kell hoznunk, de hát milyen jó, hogy van szabad akarat. Dilemmája alfája és omegája ez. S ilyenkor érzem, hogy hiába, én is kicsi vagyok még nagyon. Átélve, megértve, min mehet keresztül, csak arra jutok: "nem tudok mit mondani". És ez olyan szomorú, mert most szenved.
Majdan a kulturális örökségrõl folytattunk eszmecserét egy jóbaráttal. Igaz a dolog órának volt kikiáltva, és ültek benn még tizenöten, de valahogy nem sikerült bevonódniuk a beszélgetésbe a tanár és köztem. Szinte hallottam, hogy az Okoskától a Tudálékos F..z-ig minden voltam a többiek gondolataiban. De se rá fütty! Nem arra való a tudás, hogy ne merjük használni. Épp arra, hogy belátással önmagunk és mások épülésére váljék.
Délután találkoztam az Építésszel. Tudjátok, a magas vöröshajú fiú, aki a szõlésznek jó barátja régrõl. Nagyon kedvelem. Kiváncsi volt rám, és én is rá. Egy igen jó barátom kedvese is. De ez csak jóval megismerkedésünk után derült ki. Mert az igen kedves barátom eléggé zárkózott és diszkrét. No, azt kellett hallanom, hogy az építész nagy változtatásokra készül. Fehérvárra költözik. Hogy egyszer talán, nem is olyan soká összveköltözhessenek. Annyira megörültem. :o) Persze elmondta azt is, hogy azért, mert így meghal a kapcsolatuk. Elsorvad és kész. Ami szomorú, de a jelek szerint van benne tetterõ és szándék, hogy megállítsa a folyamatot, s talán még fordítson is rajta picinyt.
Tegnap én tartottam a drámapedagógiai mûhelyünkben a foglalkozást, és ha nem is volt annyira pörgõs nekem belülrõl, azt láttam, hogy a többiek élvezték, és sikerült egy eredményes, elgondolkodtató órát tartanom. Jól esett, hogy tényleg körben, egyenlõként, megbeszéltük, mik a hibái. Hol és hogyan lehet azokat javítani. Munka volt és öröm is.
Utána találkoztam az Orvoshallgatóval megén'. Õ próbált hívni. De, amíg az órát tartottam, nem vehettem fel a kis berregõ vackot. :o( Aztán gyorsan találkát beszéltünk meg. Séta a párás estben, orrunk elõtt bezáró kávéház, s így forrócsoki egy másikban. A Zaccban állapodtunk meg végül, kellemes dzsessz, néha a winamp shuffléja miatt egy egy pop sláger is. És beszélgettünk, meséltem és hallgattam. Aztán hallgattunk. Csak egymást nézve hosszan. Aztán a már jócskán lehült éjszakában nagy séta haza, elõbb hozzá, aztán hozzám. Végül még utána szaladtam. A Hold keskeny sarlója addigra felhõfüggöny mögé rejtezett, s nem láttam mást csak a két szemet, s a mosolyt. Azt a mosolyt... :o)

Most reggel nézelõdtem az ismerkedõs lapokon. Még vagy két napja az egyikrõl leszedtem magam. Õ is. És ez megrémített. Nem tudom miért, de félek.