A tavasz csak a szívben árad

No igen. Sajan pocsék albioni idõben van részünk itt Pécsett. Tegnap este sétálni indultunk az Orvoshallgatóval. Ezuttal én voltam kettõnk között az álmosabb. Ez azért meglepõ, mert õ jellemzõen nem igen piheni ki magát. Sajnos. De a reggeli buszozás, óraadás, korrektúrázás után én is kellõképp kevésbé voltam pörgõképes. Ennek ellenére egy remek tea csúszott le, s valamennyit még talpalni is tudtunk a szitáló esõben. Az alagút felett kicsit közbotránkoztattunk. ;o) Aztán még visszasétáltunk - kézenfogva - a kolijához. Nálam volt csak ernyõ, neki talán nincs is. Tehát kötelességnek éreztem hazáig kisérni. Még akkor is, ha már nem is esett annyira. :o)
Ennyi kellett csak a megfázásomnak, s reggel már a torokfájós ébredés volt a program. Aztán fodrász, és közös kávézás az Orvoshallgatóval. A Pál úr tulajdonolta mûintézmény azért lesz törzshelyünk, ha ugyan az lesz, mert az ilyen egy-másfél órás szünetekben nem érdemes messzebb menni. Pedig drága, az igéret ellenére füstös, és a kiszolgálás eléggé ad hoc jellegû. Tegnap odatáncol elénk a pincér s azt kérdi: kitaláltátok mit kértek? Tette ezt anélkül, hogy nagyon szólongatni kellett volna. Majd az igen feleletünkre visszakérdett, hogy és el is áruljátok?, és mosolygott. Ma meg negyedóra ücsörgés után kissé pikirt hangon rendeltem oda a brit lovassági tisztre emlékeztetõ másik pincért. Mit tehettem volna? Szomjas voltam, õ meg nem figyelt.
Rövidesen elindulok Szentivánéji álmot próbálni. Remek lesz! :o) Úgy tûnt tegnap, hogy tetszenek az ötleteim, és a hangadó csajszi beleszeretett az új frizurámba, majd amikor megtudta, hogy én meg az õ kedvenc zenekara egy városból vagyunk valók, el lett ragadtatva. Mindegy mivel motiválódnak, nemde? ;o)

No, szép napot, remélem máshol azért süt is...