Hétvégém Artemisszel

Péntek rohangászós nap volt, ahogy azt sejtettem. De azért így is jó hangulatú. Pesten olyan nagy meleg volt, hogy legszívesebben a bõröm letéptem volna. Anyukámmal összefutottam a munkamegbeszélésem után, és beültünk egy helyre, ahol jó öt éve voltunk. Csendes. A hely öt éve elbûvölt, ma megbotránkoztatott. A hely nem változott, én igen. A pincérnõ kedvesen haverkodni próbált, de valahogy úgy állt neki, mint egy smasszernak. A helységben nem annyira halkan nemzeti hard-rock szólt. És minden egyes alkalommal, amikor egy asztaltársaság kérte, hogy vegyék azt halkabbra, duzzogva kikapcsolták, hogy öt perc múltával újra bekapcsolják. Az étkek finomak voltak, a számla magas, és kicsit túl is futott a kérésünkön, máig se tudom, hogy sikerült öt deci bort kiszámlázni három helyett. De nem csináltunk patáliát, kimért fizetéssel távoztunk.
Aztán a Déliben vártuk a vonat indulását. A hõségtõl remegõ levegõ, húgyszag és randalírozó kölkek. Élvezetes fél óra volt. Aztán Ic-n haza. Ezen ugyanis legalább lehetett ülni, ha a dohányzóban is.
A délután aképp sûrûsedett, hogy elmentem rég nem látott színjátszó mûhelyembe, az Péntek - 3 - Tejátrumba. Én ugyan hatra értem oda, de a próba akkor érte el csúcspontját. A mûvházi büfében kávéztunk egyett Artemisszel. S innentõl az idõm javarészét véle töltöttem. Ha nem testben, akkor lélekben, azon agyalva, hogy akkor hol, hogyan, miként látjuk újfent egymást. A próbáról leléptem, s meglátogattam Hugit, s ott is voltam jó egy órácskát. Beszélgetni próbáltunk, de nem tudtam. Nem tudtam mit is mondjak. Végül a tópart legremekebb csiagalassú kiszolgálású helyén telepedtem meg színjátszós társaságom asztalánál. A langymeleg nyárestben hûs martinit szürcsölgettem szárazon, de bogyó nélkül... Beszélgettünk, sokat, már akivel lehettett. Aztán megfáradtam, s a szavak hol gyors folyásként, hol darabos kásaként szakadtak csak belõlem, hát sétára kerekedtünk. Még egy kis Ribilliót is csaptunk a séta vége felé. Artemiszt hazakísértem. S aztán ágynak estem. De elõtte még Jónagyanyám kakaós-kalácsából eszegettem tejjel. Tudjátok az a fajta kalács, amibõl lassú csermelyként bukik elõ a kakaó s a cukor folyós egyvelege, s amitõl aztán ragad mindened, de akkor is, mindig is jó.
Szombat kora reggelén elmentünk nadrágra vadászni Anyukámmal. S lõttünk is kettõt. A melegben kifakadtunk, õ hogy semmit nem változtam, én meg hogy õ sem. Aztán elcsendesedtek a meleg korbácsolta gubancok, s megnyugodtunk. Még anyagot is vettünk egy új inghez, szép kék lesz. Délben remek disznótoros ebéd. Nem tehetek róla, imádom. :o) Utána délutáni döglés. Artemisz telefonol, hogy akkor menjünk el a Repülõ macskába. Megszokottnak mondható törzshelyünkre. És beszélgettünk, és beszélgettünk, és hallgatott, és mondta, és megegyeztünk, hogy jó hülyék vagyunk mi ketten. Õ még bevállalt egy Skorpiószelidítést. Azért nem irigyeltem, de azt mondja kellett. Szüleim betoppantak, egy pohár sörnyi beszélgetés után hazabandukoltunk, és fagyiztunk még egyet. Otthon punnyadás, a jól megérdemelt. Majd Artemisz üzenete invitált vissza törzshelyünkre. Szegény kiborult. Nem is annyira a Skorpiója miatt, mint az események és körülmények összjátéka miatt. Éjfél után elmentünk már haza. S alhattam végre jó sokáig.
Vasárnap nagymamákat látogattam, keserültük a diófát. Mármint, hogy tavaj kivágtuk, s így a teraszon most meg lehet dögleni a melegtõl. Finom süteményt kóstoltam, szabásról beszélgettünk. Meg lesz az ingem... :o)
Aztán délután buszraszálltam s robogtam vissza Pécsre. légkondi ide vagy oda, gyorsjárat is, baromi fárasztó és fullasztó volt az út. Kedves a busz elõtt várt. Felkísért, aztán átbandukáltunk hozzá. Szegéyn nagyon tanul, s én meg nem tudom, hogyan segíthetnék jobban, hát igyekszem olyan keveset zavarni amennyit csak lehet. Persze szeretnék minnél többet Vele lenni, Õ meg velem, de meg kell találni az egyensúlyt. Ez nem mindig egyszerû.
Aztán Hétfõ lett. Vagyis tegnap. Rengeteget mászkáltam s ez így volt jó. Dolgozat adtam le, fénymásoltam. Órát adtam, spanyolt, a leánykáknak. Aztán haza. És délután találkoztam a Kakassal. Akirõl megtudtam, hogy valójában Bak, nem szereti a munkatársait, és hogy elég furcsa világképe van. Igazán jót beszélgettünk. Nagyon feldobott a találkozás. Rádöbbentett, hogy derûvel és jókevvel mennyivel többre juthatunk. És teáztunk meg cukrot ettünk. Aztán így feldobódva mentem Kedveshez. Vele sétáltunk, hintáztunk, beszélgettünk. Aztán mikor hazakeveredtem dögfáradtan beszélgetni kezdtem a Házmenedzserrel (via MSN). Szegény le volt törve. És azt mondta fagyizna. Hát elmentünk. Meg sétáltunk. Sötét utcákon csillagokat lesve, kutyáktól rettegve. Aztán megint játszótér és hinta. Végül haza.
Ezek mennek mostanában. Az éjjel vihar jött. Most is fúj a szél. A felhõk át meg átrohannak felettem. Duhaj örvények, kavargó szelek tépik cibálják a nyári lombot. Kergetik a nagy fehér óriásokat. Mint égi pásztorok nagy nyájba rakva minden könnyû párát. S messzire hordva a madarak dalát. Nyár lesz. S észre se vettem, hogy a tavasz elröppent megint.