A jó idõ

Semmi kétség, végre elérkezett, aminek kellett. Nyár lett. Tudom, csak pár napig tart, de addig igyekszem kiélvezni. Meleg van. Lengeruhás fiúk - lányok, köztük én is. Tegnap szandi, ujjatlan póló. Egyszerûen remek. A hétvége jól telt, kipihenten érkeztem, és tele vagyok energiával. Csak azt nem értem miért álmosodom ilyen hamar...
Szombat, otthon-punnyadóst játszottam. Míg a fél világ drukkolt a Megasztár-jelölteknek vagy a jediknek, én megfürödtem, és aludtam. Vasárnap magamtól keltem korán, pici reggeli, és irány a nagymamám. Anyáknapi-májuselseji virágozás. Talán így lehetne összefoglalni, amit jóatyámmal mívelkedtünk az õ édesanyjánál. Valamikor öt éve vettünk egy lécekbõl ácsolt keretet. Ez olyan 140 centi magas szögletes rács. A lécek közöti réseken akkor, és most is, vizifukszia nõtt át. Akkor készen vettük az egészet, azóta minden évben apuval ketten ültetjük be ezt a furcsa virágládát. Nagymamám büszkeségét. Az utcában a csodájára járnak, és mindig dicsérik, õ meg szerényen mondja, hogy csak locsolni kell, hogy ilyen szép legyen. Jutalmul tán, vagy csak mert kellett a mélyhûtõben a hely a hétvégén hájast és krémest csinált. Kímélõ sütik, de szeretem õket. Receptet ne kérjetek, a sütikben a nagymamáim a szakértõk. :o) Viráglada készültével hazamentünk, s onnan a másik nagyanyóhoz, aki névnapozóst tartott. Õ látott vendégül minket. Remek sajtos csirke volt a fõétel, a desszertet anyu harcolta ki magának. Mármint, hogy õ csinálhassa. És finom francia-palacsinta volt. Vannak akik csúsztatott palacsintaként ismerik. Én úgy, hogy az a habos-édes-magas... :o) Ebéd után délutáni szundi. Amit vagy nem kellett volna, vagy nem kellett volna felkelni belõle. De csak felkeltem, csak kimentem nagypapámhoz a temetõbe. Kimentünk. Virágot ültettünk, ácsorogtunk, ahogy szoktuk. Este vonat, és a tapasztalás,hogy ezzel, soha többet.
Kispiros döcögött Sárbogárdig vélem. Szószerint félméteres döcikkel. Döbbenetes volt,nem lehetett olvasni. Aztán 'Bogárdon átszállás nagy-kékre. Persze hely az nem volt. Lett volna hármunknak külön külön. De akkor már inkább szolidarítottunk, és álltunk együtt. Összefutottunk egy negyedik ismerõssel, tovább lehetetlenítve, hogy találunk valami ülõhelyet mindahányunknak. A negyedik ismerõs Kedves egyik jó barátja, egy végzett Immunológus orvos. Aki most épp újabb doktoriját szerzi a jogi karon. (Egyeseknek mennyi idejük van.) Kellemes beszélgetés, Kedves a vasútállomáson várt. Jó így megérkezni. Aztán tömött busz felfelé. Pici séta, pici tea, picit kettecskén. Aztán még hazakísértem, majd hétfõ lett. Amikor beköszöntött a nyár!
Ujjatlan póló, utcai papucs, napszemüveg. Remekül telt a napom. Tanítottam, korrektúráztam, próbáltam, még Kedvessel is találkoztam. Bevásárolni is volt idõ, közben végognéztem, na jó láttam egy picit, egy valóságos helyszinelést. Egy kedves öreg hajléktalan bácsi nem kéreget többet a spar mellett. Ezt csak most fogom fel. Tegnap úgy mentem el mellette, hogy igazán nem is értettem. Furcsa dolog ez. Rendõrök állták körbe. Csönd volt, fülledt meleg és csönd. A nyár, a hirtelen jött meleg. Talán. Talán egy nem túl kedves "járókelõ". Talán az Ég döntött úgy, hogy magához emeli. Legyen neki béke!

Nem akarnám ilyen szontyom-pontyom hangon befjezni. De valahogy nem akaródzik kijönni más. Legyen úgy mégis, hogy itt abbahagyom.