"Legnagyszerûbb mûvészetünk, a film"

Tegnap filmszínházba mentünk Kedvessel. Az új székekkel felújított Urániába tértünk be. Egy kellemes amerikai drámát néztünk. De legalább Közelebb ülhettünk. Jó film volt, KicsiJosh ajánlotta még korábban. Kedves remekül szórakozott, de engem rettenetesen megviselt. Nem is az egész film, bár az sem egyszerû. De az a jelenet, amikor Julia Roberts és Clive Owen veszekednek. Anna elmondja Larrynek, hogy egy évi házasságuk alatt folyamatosan csalta. Larry kibukik. Én meg azon, amit láttam. Teljesen magamra ismertem a brutalitásában, az egyszerûségében. És a hiábavalóságában. Hogy a kérdései nem váltanak meg senkit és semmit. Persze én nem voltam ennyire nyers és a kontextus is más volt. De akkor is nagyon rokonnak tûnt. és ismerõsnek. És teljesen felkavarodtam. Még jó, hogy Kedves ott ült mellettem, és foghattam a kezét. Mellettünk egy lány nevetõ vagy sírógörcsöt kapott. Rövidesen távozott. De arra a kb. 1 percre mindenki odafordult. Tök jó volt. (nem, nem volt jó) De a filmet nem tudta elrontani. Az remek volt.

Aztán még a hazaúton majdnem végig pátyolgatott Kedves, mert alig tértem magamhoz. Aztán a domb tetején én pátyolgattam õt. Kicsit kifárasztotta a meredek út. Pici tea. Aztán, valahogy eltelt két óra, és már fél egy volt mikor hazakísértem. ;o)