A vízözön jött el

Ma szakad az esõ. Reggel erre keltem. Meg arra, hogy nem kapok levegõt, és fájik a fejem nekem. :o( A nátha-kórság igen rossz ám. Fõleg, ha amúgy lenne dolga az embernek. De most kevésbé fájt a torkom mint tegnap. Hurrá! :o)
Tegnap délután öttõl este kilencig próbáltunk. Azaz én próbáltam. Mert hogy van egy jó adag páros jelenet mindig más-más nõszeméllyel, s én ott maradok. Ezek meg cserélték egymást. Én meg, négy óra próba után annyit bírtam csak mondani: búúú. Jajj nagyon elfáradtam. Felhívtam az Orvoshallgatót, aki meg épp' tördelt meg szerkesztett az orvos-kari lap irodájában. Besétáltam hozzá. Õ sem látott nagyon kettõig a fáradságtól, és így csak ültünk és néztünk. Közben teát szürcsölgettünk. Néha picit csókra fordult a szánk... :o) Aztán hazabandukáltunk. A kapunál, ahogy szoktuk, soká' néztük egymást. Valahogy sosem akaródzik elválni a másiktól. Végül elindultam kicsi lakomba vissza.
Sétám közben a semmibõl elõvillant egy nem olyan jó, és nem is annyira ismerõs fiatalember, aki azért, mert tudja a keresztnevem rámzúdította élete minden nehézségét, és problémái tömkelegét. Ez nekem jó ! (?) Nem, ez nekem nem jó. (!) Megjegyezte pedig, hogy ha a kedvesemtõl jövök, akkor bizonyára tegnap is vele telefonoztam a buszon. Csak halkan súgom ide, hogy történetesen Kicsijosh-sal beszélgettem akkor. Konzekvencia? Én má' nem is tudom.
Egy anoním bejegyzõ örömére, ez most ilyen rövid lesz! :o)