"Serkenj fel kegyes nép..."

Valahogy így indul egy még az óvodában megtanult dal. Anyák-napi köszöntõ. Holnap nem éneklem el. Nem azért mert nem szeretem az anyukámat, épp ellenkezõleg. Történt pedig ezelõtt sok-sok évvel, hogy a facsemete-korból kiérve új faiskolát kerestem, és Pesten jártam, hátha beférek az egyikbe (nem fértem, de ez mindegy). És épp május elsõ vasárnapja volt. Az 1 es villamoson az Árpád-hídon robogva által feltelefonoltam az Édesanyámat, és a villamos zörgését túlkiabálva énekeltem el neki a dalt. Az elsõ strófa után megkért, hogy hagyjam abba. Bizonyára a zaj zavarhatta. ;o) Az emberek kicsit furcsán néztek, de nem különösebben zavart, mert tudtam, hogy továbbjutottam a második fordulóba a felvételin, s anyák-napja is van.

A kihagyott napokról:

A szerda tehát nyugisan telt. A keddhez képest mindenképpen, kimenetem fõpróbára a gimibe, és láttam, hogy a kölkök szanaszéjjel vannak, nem hogy a színpadot nem találják, de saját magukat a darabban. Majd visszafelé az én drága Angyalommal - õ a rendezõm az idei évad utolsó darabjában - a buszon kitaláltuk, hogy eszünk. És ettünk gyümölcslevest meg rizseshúst a Zsolnay szobor tövében, Monte Cristo-nál. Menüben, jóllakásig. :o) Közben beszélgettünk. Megjegyeztük,hogy akármilyen ördögfiókák is a mi kölkeink - õ is rendezett kinn agimiben egy osztályt - haragudni nem lehet rájuk. Az enyémek meg még szépek is. Angyalka épp azt mondta, hogy elsõ gondolata az volt, hogy megették volna a harmadikos lakli lovak. A második meg, hogy "húúú, de helyesek..." :o) Az ebéd végeztével hazajöttem, és hívtam Kedvest jöjjön õ is. Mert azt találtam ki még kedden, hogy fõzök, kettõnknek.
És így tettem. Párolt-pirított zöldségek. Sárgarépa, cukkini, californiai paprika, póréhagyma és fokhagyma. Egy serpenyõben szép fokozatosan, de ezt mind, összepároltam, a végén oregánóval megszórtem, pici virslit is adtam hozzá, aztán jóétvággyal megettük a teraszon. A formát az adta meg neki, hogy a fokahgymát kivéve mindent vékony hosszú hasábra szeleteltem és így - kábé - egyforma szines darabkák gõzölögtek a tányérjainkon végül. És milyen finom volt! No meg egészséges... A bûn volt maga ezután a somlói, mert Kedves útban idefelé, vett egy-egy adaggal. De fölséges volt és annyira jól esett. Reformkonyha ide vagy oda, szeretem az édességeket. :o)
Vacsi levezetõként sétáltunk egy nagyot. Kimentünk egészen a Balokány-parkig. Ez egy kellemesen szoc-reál népkert hangulatú izé a 6-os út mellett zõd (sic!) mûdísztóval a közepén. Jó volt ott bevárni egy padon ülve a hûvösödõ estét. Csak ültünk, hallgattunk, néha beszélgettünk. És kezünk néha összeért. Újabb sétával a Szécheny térre értünk, ahol a Bankkártya-üzérrel (nem) találkoztunk, (mert) nem vett észre bennünket, annyira el volt foglalva valaki mással :o) Úgy döntöttünk nem zavarjuk meg õket.
Haza, tea. Majd átkísértem hozzá. Ahol bemutatta két barátját. Akikkel négyesben teázós beszélgetõst csaptunk, míg egyszercsak elfáradtam és hazajöttem. Ez volt a kellemes szerda.
A jó csütörtök korán kezdõdött. Fõpróba a gimisekkel. Haza jelmez-tsinálni. Jó volt papírkoronát vágni, oroszlánmaszkot szinezni, kicsit újra gyereknek lenni. Délutánra vissza, utolsó simítások, az izgalom fokozódik, a startpisztoly eldördül. A srácok megindulnak nagy elánnal, a fõszereplõ megbicsaklik, elbukik, de gyorsan jön a segítség, a darab felét átugorva a mondat, ami õt a gödörbõl kirántja. Végül majdnem röhögésbe fullad az egész, de legalább a nézõk is jól szórakoznak. Taps, újongás. Függöny! - kiáltok magamban. - No, ennek is vége. Túl tehát az elsõ rendezésen, aminél még bõven lehet jobbat alkotni. Tehát van hova fejlõdnöm. :o) Két rendezõ kollegával és Teacherrel négyesben egy sörözõben keserûcitrom és panel-romantika. S így épp kilencre odaértem a Paulusba. Kis kezemben ajándék, csomag s levél. A boldog születésnap reményében Kedvest köszöntöttem Shakespeare Szonetjeivel, különösen a LXXV-kel, meg egy kis levélkével. Aztán haza hozzám. És tsudálatos szép este együtt. :o) Reggel egymás karjaiban ébredés. Erre nem is tudok szót.
Pénteken Hugit vártam, pontosabban õ várt engem, sajnos. Pedig õ jött busszal, s én késtem mégis. :o( Elkisértem õt az iskolába, onnan haza, majd ki a gimibe, spanyolozni picit. Rohanvást találkozni Kedvessel, aki ment haza. Kikésértem a buszhoz. Elváltunk szépen. Rohantam próbára. Pocsék voltam. Meg kell tanuljam a szöveget, ennyi. De ezt még eddig nem tettem meg. :o( Próba után haza. Mosni is kell néha. Most leszedem a szárítóról a ruhát. Hurrá! Péntek esti már-már szokásos közös vacsink kettesben Hugival, közben elmesélve mindazt amit sem itt, sem levélben nem tudtunk megosztani egymással. Tja, kell is ez. Degeszre ettem magam. Fájt a pocakom, szédültem és fáztam. De az a carbonara, az a carbonara... :o) Az Olívában jól fõznek és pont! A vacsorát mostanra kialudtam.
Most meg gyakorlom, hogy :
"...mosolyog az hajnal,
arany szál tollakkal
repdes mint egy angyal.

Amennyi fûszál van
a tarka mezõbe'
annyi áldás száljon
jó Anyám fejébe!"