Mivel jó a martini (?)

Ez lehet kérdés? Tanult közgazdász barátom véleménye szerint ginnel, vodkával a legjobb. Én jéggel olívabogyóval szeretem. Egy jól sikerült szigorlat után. Az egészet csak minimálreggeli elõzi meg, így a martini hipp-hopp az agyban landol! Ez volt tegnap. Amikor be akartam gépleni mindezt bloggerünk mûszakisai épp veszettül dolgoztak a hiba elhárításán. Mára a jelek szerint sikerült.
Tehát, jelentem becsülettel: megvan a Kommunikáció I. névre hallgató alapvizsgám, szigorlatom. A szakon összesen van két ilyen jellegû komplex vizsga, ezért aztán minden bennük is van. Nem volt egyszerû. Vörös boszi is én is elégedetten dõlhettünk kicsit hátra az egyetem tövében lévõ mûintézmény falai közt, kinn csicsergett a napfény, benn csordogált a martini (szigorúan száraz, ezuttal bogyó nélkül).

Délután társulati ülés volt. Egy hónapja váratott magára. Meg is beszéltük, hogy vasárnap próbálunk. Hurrá! A társulati ülésen körbenézve meglepõ tény, hogy nyolc emberbõl ketten voltunk csak fiúk. Ráadásul a másik srác bizony foglalt. Az ezentúl Teacher néven nevezett személy ezt igyekezett is a tudomásomra hozni. Mármint,hogy õ nõ, meg szabad, én meg ugye férfi és szabad...

Hamar leléptem tehát. Mentem ünnepelni Veres boszorkánnyal, a kedvesével, a lakótársukkal meg a kedves régi barátjával, öten. Sör + Becherovka volt az esti menü. Három kör erejééig. Addig még bírtam az A - komponenst. Aztán haza a hûs tavaszi estben. Itthon vacsi fél kettõkor. Fõttsonka, fõttkolbás, fõttojás meg kenyér. Miközben a kenyeret daraboltam, majdnem egy ujjpercem is a tányérba pottyant. Tanulság: "Kedves gyerekek, soha ne jusson eszetekbe tizennyolcórai talpon lét után, öt óra alvással, részegen a nagykéssel vagdalkozni! Nem éri a meg a rövidítés!"

Most még kicsit hasogat a fejem. Filmelemzek, fodrászhoz megyek meg ilyenek. Szép napot nektek is! :o)

Ui, a cím válasz is: azért ittam azt,...

A beszélgetés elmarad...

Sajnálattal közöljük a PANAM 420-17-es járatának utasaival, hogy a légköri változások miatt menetrendszerinti járatunkat töröltük.

A félreértések elkerülése végett ez nem az Ohio - New York járat volt. Édesanyám az én kérésemre nem utazott le. De úgy gondoltam a "nagy hétvégén" lesz alkalom beszélgetni. Nyílt is. El is indultam, aztán anyukám megállított. Azt mondta, most fontosabb a szigorlatom. Kicsit önellentmondó, hogy õ ajánlja fel a beszélgetést, de aztán õ lép vissza elõle. De sebaj. Láttunk már ilyet. Meg olyat is, amit mindig. Hogy valamit elkezdek mesélni arról, ami lelkesít, ami érdekel, és még csak meg se próbál úgy tenni mintha érdekelné. :o( De arra sem venné a fáradtságot, hogy azt mondja, amit régebben a legóvár fölött azért megengedett magának: "Kisfiam, ez engem nem érdekel."

Ígyhát, az enyhülõ tavaszi idõ kényszerû nyitásának, amire nem csaptam le azonnal, gyors zárkózás a folytatása. Én meg nem feszegetek. Majd, ha kiváncsi lesz rám. Talán kérdez. Vagy, ha már végképp semmi értelme hagynom a halogatást.

Édesapám, azt hiszem, nagyot csalódott bennem a leadatlan szakdoli miatt. Olyan nagyot, hogy beszélni sem tud róla. Nem érti az egészet. És én meg nem tudom elmagyarázni. Az õ élete világosabb képletekbõl áll, és az én "töketlenkedésem" mérhetetlenül elszomorítja. Ez pedig bánt engem, nagyon. De arrafelé végképp nem indulnak repülõk. Blokád alatt van mióta serdülök. Maga emelte és észre sem vettem, hogy én meg hagyom...

Sajnálattal közöljük a PANAM 420-17-es járatának utasaival, hogy a légköri változások miatt menetrendszerinti járatunkat töröltük. Szíves megértésüket köszönjük.

Tegnap akartam...

Megalkuvás, kudarc, öröm és veszteség...

Tegnap este ez mind itt kavargott bennem. Egy hosszú telefonbeszélgetésem volt édesanyámmal, melyben bevallottam neki, hogy hazudtam a szakdolgozatomat illetõen, nem hogy csehül sehogy sem állok vele. Feldühödött, és megzavarodott, olyanokat klérdezett, amik elõl már nem volt hová. És válaszoltam, és elmondtam, hogy mi bántott engem, és megdöbbent. És nem tudott válaszolni. Egy pár órával késõbb ocsúdott csak fel. Mondta, hogy lejön ide és beszélgessünk. Mondjak el mindent. Ha szeretném. És nem szeretném, de most már késõ. És húsvét amúgy is a feltámadás. "De ne törjétek lábát, az áldozati bárannyal pedig azt nem szabad!" Szóval, most lesz egy nagy beszélgetésünk.

Tegnap este olvastam egy levelet, amit a másik dolgozatom konzulense írt. Teljesen pozitív hangvételû levél, hogy tetszik neki a munkám. Az eddigit jelesre osztályozza, és folytassam még, mert van muníció az anyagban. És annyira megörültem. Kellett ez mint egy falat kenyér.

És megalkuszom mégegyszer, mert a szakdolgozatot újfent nem adom le. De örvendek, mert bár az opponens értékelését még nem láttam, azért bizakodóvá tesz a konzulensi bírálat.

Valami ilyet...

Így éjfél tájban a pop megérint... És nem hagyom ki, h ide ne másoljam a szövegét.

Morcheeba: Undress me now / Charango 2002

Using your mind
Imagine our skin
Joined at the hip
Joined from within
By using your eyes
You're freezing my frame
Watching our clothes burst into flames

(Undress me now, you know how)
Using your eyes now
(Undress me now, you know how)

Using your mind
Using your mind

So give me a light
Or give me a drink
Just give me a reason
To feel what I think

(Undress me now, you know how)
Using your eyes now
(Undress me now, you know how)
Using your mind

(Undress me now, you know how)
Using your eyes now
(Undress me now, you know how)
Using your mind
Losing my mind

(Undress me now, you know how)
Using your eyes now
(Undress me now, you know how)
You know how, you know how
You know how, you know how

Elnézést azoktól akik tartalmasabbra számítottak, tõlem most még ez is sok. (Szerintem. Vagy a gumicsirke szerint, már nem is tudom...)

Álriporter pácban avagy "Riporter kereskedik"

A hétvégén Pécsett rendezték meg Kamera Hungária televíziós mûsorfesztivált. A háromnapos rendezvény keretében sor került konferenciákra kerek- és nem annyira kerekasztal-beszélgetésekre. Filmek játék és dokumentum kategóriában, showk zenés és humoros kategóriában. És általában közönségtalálkozók. Ez jellemezte a közepes érdeklõdésre számot tartó "média-esemény" hétvégéjét. Az elmúlt évben Szegeden elég komoly mobil bázis volt az ottani médiatudományi tanszék hallgatói létszáma és a hllgatók média iránti fogékonysága. A szervezõk bizonyára tavalyi tapasztalataikat remélték újra elevenedni a pécsi rendezvényen is. Nos, ki kellett ábránduljanak az itteni kulturantropologizáló, médiát leginkább csak elemzõ hallgatóság képességeibõl. Két vetélkedõt szerveztek a helyi egyetemi hallgatóság, a "kommunikáció szakosok" részére. A csoportos- szombaton az egyéni játék vasárnap szórakoztatta a nagyérdemût. Jelen blog írója ez utóbbiban érintett, és itt rá is tér tegnapi versenyélményének taglalásába.

A háromórás verseny egy galériateremben került megrendezésre, ahol a délutáni órára már igazán tévéstúdió szerû hõség uralkodott. A helyszínen nem megjelenõ versenyzõk miatt kezdett kétségessé válni a verseny megrendezhetõsége. Ezért aztán "remek" ötlettõl vezérelve a szervezõk a nézõk közül toboroztak jelentkezõket. A kilenc helyett így is csak hat játékos állt sorompóba az ötvenezer forintos fõdíj reményében. Három elõselejtezõ forduló után, melyek két-két fõbõl válogattak, került sor a háromfõs döntõre. A játék a televízióból olyan jól ismert "Riporter kerestetik" c. mûsor utaztatható, egyszerûsített változatának indult. A kutyakomédia, ami lett belõle, hûen példázza a helyi "média-szakosok" (mint e sorok írója) médiában való járatlanságát, és általnos felkészületlenségét. Nem menteni kívánom magam, de háziversenyként jó poén lehetett volna. Nem háziverseny lett, és a játékba lépõ két gyakorló újságíró tapasztalati rutinja felülemelkedett az õszinte, fésületlen és kezdõ "kommunikátorokon". A verseny izgalmas, látványos vagy éppen gördülékeny nem volt ugyan, de ez sem zavartatta a zsûrit és a mûsorvezetõ Baló Györgyöt egymás "zrikálása" közben. A néha hevessé fajuló szócsatájuk vált a verseny középpontjává. De legalább elmondhatjuk, a nép "ingyencirkusza" legalább "megvolt".
Volt áldozat, Bendarzsovszky Anton, a belorusz származású szimpatikus elsõéves bátor nekirugaszkodása reménytelen küzdelemmé olvadt a rámért feladatok súlya alatt. A kedves fiatalember (kinek a sorok írója sok sikert kíván, magának meg tovább ismeretséget a fiúval :o) ) a nézõk és a zsûri abszolút rokonszenvét kivívva esett ki a harmadik elõselejtezõbõl.
A versenyt Babos Attila újságíró gyakornok nyerte fölényesen, a filmfelismerés során nyújtott remek teljesítményével messze lekõrözve a mérkõzés másik két résztvevõjét. Diadala szép ívû, és a számára izgalmaktól sem mentes volt. Gratulálok neki ezúton is (mégegyszer).

A kommentár: A fenti sorok a klasszikus riport stílusjegyeit mutatja; a németbõl jövõ -er képzõ pedig azt a személyt jelzi, aki a riportot küldi, jelent. Nomármost, ezek szerint jelen sorok írója (ál)riporter. És a vigaszdíj-pólót ezennel árverésre bocsátja - legyen mondjuk 500 magyar forint a kikiáltási ár. Induljon a licsit! (A riporter kereskedik...)

Halhóóóóóó

...Agymosottnak lenni jó!

Azaz... Másfél óra alvás után várom Artemis érkezését. Az eltelt 24 óra legalább azt igazolja, hogy ha kell simán megszülök ennyi idõ alatt egy 41000 leütésnyi dolgozatot. Ja, meg lektoráltatom is! :o) Meg kinyomtattatom, meg nem is tudom mit még. :o)

Most megagyhatltam. További postok tájékoztatnak benneteket, kedves erdei barátaim, mi a teendõ ilyenkor. Nem sok idõ és fõnix gyanánt feléledek. És majd akkor mesélek bõven.

Ma ne is...

Szürke párás reggel. Kicsijosh a megmondhatója milyen jó az. :o) Be is raktam egy kis zöld-szigeti popot. Corrs szól. Majd ezt is belinkelem. Most.

Ja, ma ne is zargassatok. Nincs rá idõm. Majd holnap nézek ide vissza, különben nem a dolgozatom írom, és az így nagyon bajos eredményre vezet.

Ma má' többet neeeeeeee...

Ma már többet nem postolok. Sajna. Vagy hurrá! Kire-kire rábízom. Hosszú, fárasztó és nyûgös nap. És még nincs vége. Soha ne adjátok a fejetek egy többszázoildalas webizé tartalomelemzésére! Soha! Értitek?!

Szal vár amunka! Én meg megyek is.

Artemis, ne aggódj, én sem tudom mi ez. HTML próbálkozások. De, ha már errõl írok, tudjam, mi ez! És az agyagtáblás felhasználás nekem is elég. :o)
Várlak.

A legkisebb

Ezt meg most szültem...

kisgyerekem

Hiába, nagyon sok idõm van, amit elcseszhetek...

Svéd gyermekversek

Gyerekkoromban nagyon szerettem a svéd gyerekköltõk verseit. Tkp most is szeretem.
Amit most találtam... Nos, köze van a "cipzáras banánhoz". Semmi rosszra ne tessék gondolni, gyerekköltõnk alkotott! De még hogy!

Bimboboy

Melegen ajánlom! ;o)

Blogger

Most valami Weblogos jön...

Egy link.
Valahogy így indult ez 1998-ban...

Ismétlés


Persze ezt még nem biztos, hogy értitek. De sebaj. Csak spanyolviasz.

ne a linket figyeld, hanem, hogy itt mi történt...

Napkelte

"Felkeltet a reggel, te még aludtál..." Ahogy azt Hevesi úr egyszer már leírta, ha ugyan õ írta (itt a háló bizonyára utána lehetne keresni).

Az történt, ami mindig. Az óra csörgése elõtt fél órával felébredtem. Pirkadt, és derengett a keleti domb vonala. Csend volt a szobában. Én is csak némán fortyogtam, hogy mér nem bírok tovább, csak egy picit tovább alukálni. De aztán csak nem keltem ki. Megvártam az óracsörgést. Pörgött az agyam. Csend volt. Most is csak a számítógépem zúg. Az elébb még kotyogott a vízforraló, de már tea gõzölög a jobbomon. (A gõzölgés, határozottan csendes folyamat.)
Nem fûtenek. Ez persze csúsztatás. De tény, hogy koránt sem annyira, mint korábban. (koránt-korábban... érdekes) No jó, nem kell azért magfagyni, de az eddigi egy pólós megoldás most zoknis-melegítõsre váltott.
Tulajdonképpen csak annyit akartam idebiggyeszteni, hogy megnéztem a napfelkeltét, és szép vala. :o)

Fél tíz felé...

Ma már egyet blogoltam (sõt). De azokban az eddigi történéseket igyekeztem rendezni. Szóval, most pár szóban igyekszem összeszedni a "mát" is. Tegnap sor került egy epizód lezárására. Ma is egy még elvarratlan szál került sorra. Valahogy úgy, ahogy amúlt csütörtökön egy másik. Szépen apránként, ezek a felkavart s lassan ülepedõ vizek kitisztultak. Nem kevéssé kellett dolgozni is rajtuk, meg kivárni a megfelelõ pillanatot. Ez is eljött. Kár is volt némelyiket halogatni. De egy a lényeg. Egyre fogynak a lezáratlan dolgok idebenn. Lassan képes leszek elrendezni az egy éve történteket is. Csodás!
A nyáron nem értettem mirõl magyarázott Artemis. Elengedni, lezárni. Én hittam,hogy megtettem. De valójában másfél hónappal ezelõttig még voltak kiadatlan feszültségek a spanyol szálból... Vicces. Talán épp azért, mert errõl nem tudtam beszélni az érintettel, talán mert tényleg új érzéseket váltott ki. De eltartott egy ideig (egy év?)...
Olyan megnyugvás érzés ez. Amikor tudod, hogy mihez tartsd magad. És tudod, hogy innen merre lehet továbbmenned. És csak menni kell. Meg kipihenni az ülepítést.

Kicsit más; talán épp ez. Tegnap a Vörös Boszival tanulgattunk. Mivel a Kedvese a kisszobában tette ugyanezt, mi a nagyban maradtunk. Az áégyon ülve miközben épp valamit magyarázott. Egyszercsak felsejlett egy ezeréves emlékkép. Tudom,hogy az ágy furán hullámzott mielõtt beindult volna a film. És ki tudja, lehet, hogy épp az indította. Emlékeztem,hogy még kisebbecske voltam és a faiskolai társammal egy nagyon nagy koponyával (közgazdász lett mégis) egy zsúrra bandukoltunk. Az a mondat kelt elõször életre amit, akkor mondott. Késésben voltunk. "Öt percet illik késni! - mondta." Az volt ami megindított egy csomó mindent. És felsejlettek osztálytársak. Viszonyok, kapcsolódási pontok. De, hogy miért épp most? (Akkor) És így?

Furcsa szerkezet ez az emberi agy... ;o)

Goldfrapp

- Strict machine -

Rádiós...

hmm... Valahogy úgy kezdõdik, a Rádióst tavaly ismertem meg, amikor még Medve és Cica játsztak a lombjaim mellett. S akkor jó volt felismerni egy régi jó ismerõsben a közöst. Õ volt a Rádiós. Csaknem öt éve ismerem, de tavaj õszig nem volt szó köztünk a másik vágyairól. S elég távoli ismerettségünk meg is maradt hûvös elzárkózásnak. Köszönés az utcán, semmi más egyéb.
És épp utazni indult. El innen messze, kinyitni szemét a világra, amikor egy közvetítõ azt mondta, valaki olyan lép majd az életébe akit régóta ismer. És én voltam az. De a közvetítõ nem olvasta jól a jeleket, s sok minden másképp alakult döntéseink miatt. Végül valami barátság szerût alakítottunk ki magunk köré. Bizonnyal vonzottuk a másikat. De mert igazán nem volt meg benne a vágy, a kiváncsiság a dolog újabb "vetületei" iránt. Megdermedt és elöregedett. Én megismertem a Szõlészt (volt kedvesem). Részben miatta. És aztán sokáig nem találkoztunk.
Majd pedig most. Tegnap este. Ültünk beszélgettünk, rájöttünk mennyire hasonlítunk. De mennyire nem ezt keressük. Én magamban nevettem. És aztán eljöttem. Még bátortalan próbálkozás, hogy azért jó lenne még beszélgetni... Én nem hiszem. Minden szó kimondatott. És ez a befejezettség érzés már rég hiányzott. Nem vele kapcsolatban, de általában az életemben. Sok mindenbe belekapok, mint szél a bükkfa magas ágai közé. De valahogy nem tudom, miért, céllal-e vagy anélkül. Most megszületett bennem a felismerés, hogy láthatom, mit értettem félre kettõnk dolgaiban, s hogy õ miért hagyta, ha egyáltalán észrevette a félreértéseket. Így lesz lezárt kerek egész a Rádiós meséje. :o)
Minden más már új. Minden más már nem ez...

Sok idõ

Sajnos, túl sok idõ telt el azóta, hogy a koliban elszállt a szerver. S ezután nem fértem a nethez. De nem ám... Azóta Szervert meggyógyította a karbantartó, és lett hozáférés újra. Ennek örülök, mert egy kutatásom szorosan kötõdik a nethez, mondjuk úgy weblapelemzés... Szóval enyhén szólva szíven ütött a találkozás a gondolattal, hogy ki vagyok szolgáltatva egy gépnek. Persze, túl lépünk ezen is. :o)
Voltam megint Olivában. Ezuttal Hugi kísért. Pénteken közös vacsi. Õ carbonara spagettit evett, én valami salátát, mézes-uborkás dressinggel. Mennyei volt. :o) Aztán szombaton vált világossá, hogy nem lesz net máig. :( Akkor összecuccoltam, és Hugival együtt az Õs-erdõbe mentem. Haza. Néha ilyen is megesik. Aztán otthon családi bevásárlás, jegyzetkeregélés, nagymama-látogatás, ezek voltak. Majd tegnap az Õsök autóval hoztak vissza. Egészen az kies Fünfkirchenig. Közös ebéd étteremben, ahol a kiszolgálás a csapnivaló szintig sem nõ fel, így csak legyint az ember, s nem remél. Az étel sok volt és finom is, de valahogy értelmét vesztette a dolog, mert nem volt szalvéta, villáért külön szólni kellett, a foltos terítõn már meg sem rökönyödtünk. Majd a belváros legjobb cukrászdájába "hajtattunk", s ott kávé-süti mellett búcsúzkodtunk. Én többször jelentõségteljesnek szánt módon ránéztem a szélesvállú, magas, szõke, pincérnek öltözött lovagra. Aki minden alkalommal ugyanazzal a szervilis mosollyal felelt, és szinte kérdezte: "Még valamit esetleg?" De én nem mondtam: "Persze, a szádat édes..." Csak csendbenm vigyorogtam. ;o)
Aztán, mert tegnap összevissza voltak nyitva a boltok, egyszer csak vettem magamnak egy vörös inget. No jó, édesanyám vette, meg is csodált a boltban. Most mindjárt ki is mosom. A szárítón még épp van annyi hely, hogy a pirosakat is oda terítsem. Egyébként épp írni akartam, hogy így mosás után tök jó a szobában ücsörögni. :o) Bár a köv adagra még várni kell egy másfél órát, mert a Pszichológus-Rendszergazda a szomszéd szobából épp most rakta tele a gépet. De rá valahogy nem lehet haragudni. Azon túl, hogy helyes, most õ vigyáz a szerverre. És tök gyorsan rendbe is kapta. Szóval tulajdonképp hálás is vagyok neki. :o)
Tegnap még az ebéd elõtti sétám során összefutottam a Rádióssal. De róla külön postban mesélek, mert asszem, még eddig róla nem nagyon meséltem....

A bárányok hallgatnak

Én is hallgatok.
Mindig egy pár dolgot úgy elhallgatok. Most épp a médiaerõszakról egy órát... Izgalmas. eddig három, pocsékabbnál pocsékabb film. No jó. A Született gyilkosok, ami kinyírta anno a TV3-at. Nos, az még élvezhetõ volt...
Most a Gyermekjáték 3 c. opuszt szenvedtük végig. A dögunalmas '91-es horrorfilm még önmaga paródiájának is gyenge. Ha ez még nem lenne elég: ma errõl beszélgetünk, és egy-egy dogozatot is adunk le a morális-pánik hatásról, meg a filmrõl.
Megírtam. Inkább nem részletezném. Majd beszélni is fogok. Hogy aztán örökre elhallgassak. Legalábbis a filmrõl...

Hümmögõ

Sok dolog kavarog a fejemben. hmm...
Egyfelõl írnék valamit az õrült madarakról. hmm... De azt már megtettem spanyolul.
Írnék valamit a szerelemrõl. hmm... De arról meg nem tudok.
Írnék én a kávé hatalmáról. hmm... De rajtam nincs.
Írnék olyat mint a Mesterség cím alatt. hmm... De még nem érett be a gondolat.
Írnék receptet. hmm... Nincs új a fejemben.
Írnék verset. hmm... A szó elfogyott.
Írnék a hálámról. hmm... Tudják azt már mindenek. hmm...



enya: watermark

Fõzõbükk...

Tegnap fõztem. Megettem. Még élek. Leírom...

Úgy indult, hogy beléptem egy nagybevásárlóba, és bevásároltam. Pulykahusi, 20 dkg-ot kértem, erre kaptam 27-et. Szál póré. Pritaminpaprika. Fokhagyma. Kukorica-konzerv.

Aztán a konyha... A pulykát olyan tokánynak való méretûre aprítom. Közben a serpenyõben elkezd hevülni az olaj. Pulyka zutty. Fehéredésig pirít. Ekkor sóz, borsoz. Fontos, különben még összeugrana. (Ezek a mai pulykák...) Eközben a fokhagymából kikaptam két gerezdet, megtisztítottam, és nem túl apróra de feldaraboltam. Uzsgyi a pulyka után. Kicsit lefed, párol... Közben nekiestem a pórénak. Felkarikáztam. Amikor megvolt, a serpenyõbe dobtam ezt is. Fedõt rá. Ekkor jött a paprika. Úgy kétharmadát vékony, rövdebb csíkokra saraboltam. S amikor úgy láttam, a póré eléggé összesett, hozzátettem az eddigiekhez a paprikát. Megint fedõ. Így a saját gõzében párolódott. Figyeltem, h a papriak úgy félkemény maradjon. Az utolsó pár percre bele a kukorica. És hamarost készen is volt. Kicsi só meg bors igazítás a végén. Még egy rotty, és az asztalon gõzölgött.
Natúr vagy reformkonyhás ízvilág. Sztem a jobbik fajtából.

Én kenyérrel ettem, magvassal, hogy maradjunk a reform vonalon. De lehet rízst is adni hozzá.

Bõvítési lehetõség:

- csilipaprika szórása még a húsra az elején.
- esetleg valami tejfeles, jughurtos cucc, hogy szaftos legyen. Azt mondjuk úgy a félpuha állapotú parika idejeén kell belerakni, a kukorica elõtt...


Jó étvágyat!

Mesterség

A Kung-fu kínai szó azt az embert jelenti, aki képességeit birtokolva egyes készségeit a mester szintre emeli. Ezáltal igyekszik tenni saját üdvözülése/búdává válása/mevilágosodása érdekében.
Ily módon Kung-fu az a földmûves, aki mozdulatait a lehetõ legkisebb erõ befektetésével, a legtökéletesebben végzi.
"Hogyan Tökéletesedhetünk?" Vannak, akik az ismétlésben látják a megoldást. Azt mondják, a földmûves nem foglalkozik elméletekkel, még csak a kapavágást sem próbálja tudni. Csak csinálja az unásig ismételten.
A Kung-fu, amennyiben a kínai szerzetesek és meditációs iskolák szemszögébõl nézzük, ezt a gyakorlatot viszi tovább. Unásig ismételtet egyetlen mozdulatot, míg az elme számára ösztön szintre zsugorodik. Az elme már nem foglalkozik a miértel, a hogyannal. Az ösztön késztetések, ingerek elõidézik és olyankor használható lesz. Mint önvédelmi technika, vagy mint meditációs rítus. A test tánca, miközben az elme egész másra figyel.
De végsõsoron a lényeg egy. Az unásig ismételt mozdulatsorok, mint reflex kiváltódnak, ha megfelelõ inger éri az elmét, vagy az elme alattit.
Mind Kung-fu vagyunk. Mesterei olyan dolgoknak amirõl tudomást sem veszünk, mert olyan rég az ösztön szintjére zsugorodtak. Mind Kung-fu vagyunk: papok, politikusok, földmûvesek, kurvák, bankárok.
Mesterei annak, amit begyakoroltunk.

Post-post

Most egy kicsit Lamb-kedvem van... Ez egy brit duó. Elektronikus zene. De kicsit lágyabb, érdekesebb fajta. Artemisz mutatta.
Ja, Artemisz, majd küldöm neked, mert megszereztem két albumukat. A multkor elfelejtettem mondani... Most meg megdöglött a CD-íróm. (Szolgálati közleményünket olvasták.)

Nekik van egy daluk. Az a címe: Gabriel

Valahogy így szól:

Ááááj ken flááháháááj
Bát áj vánt hiz vingz
Áááj ken sáááhááhájn íven in dö dárknessz
Bát áj krén dö lájt det hí bringz
Revöl in dö szong det hí szingz

Mááj éndzsöl gébriel...

Egy lány énekli. És szerintem jó. ;o)

Én meg tiszta regresszív lettem...

Arkangyal?

Vicces, de ez jött ki. Elnézést a katolikus dogmatikusoktól. Mindig is hittem, hogy van közöm Hozzá... ;o)


Gabriel. You're most like the ArchAngel of
Communication, in charge of things like
telephones, libraries, internet, and the 411
phone menu. You're organised and are not shy
about inflicting that organisation on others.


Which ArchAngel are you most like?
brought to you by Quizilla

Amolyan Moloko hangulatban

Délelõtt kinn voltam a középsuliban. Elméletileg olvasópróbát tartottam. gyakorlatilag, az is nehéz volt, hogy a szöveget rendesen felolvassák a srácok. Szerepbe lépni? hahh... De sebaj! Szeretjük a kihívásokat.

A kifele úton összefutottam a alakótársammal, aki akkor, reggel fél nyolckor jött fölfelé a legmeredekebb utcán. Este tízkor elment. Majd megjött. :o) Derék. Én is csináltam egy idõben, de én utána nem aludtam át a napot. Valójában, persze, irígy vagyok. Végülis én is jobbszeretném ezt.

Moloko szólt ma eddig. Két albumnyi. Épp a Forever more dübörög, csendben a fülhallgatóban, nehogy felkeltsem e hétalvót. :o)

Eszembe jut a három évvel ezelõtti Szigetes Moloko koncert. Biza. Az jó volt. Meg az az izmos hát, alig kéz távolságban elõttem. hajjaj... ;o)

/ verzió

Valahogy furcsán azt gondolom, mégis. Mégis megérte. Most talán vége lesz. És békét hagy nekem. És én is neki.

És majd egyszer, az idõk bevégeztetése elõtt, le tudok ülni, akár vele is kávéteaforrócsoki mellé. És beszélni tudunk a világ apróbb jelentéktelenebb dolgairól, mint a pázsit ideális magassága.

Még akkor is, ha ez nem ma lesz.

Valahogy megkönnyebbültem. És tudom, a méreg jó részét most már kiokádtam. Nem szalonképes, kultúrállat módjára, de kiokádtam.

Furcsa másnaposság

Ma reggel úgy ébredtem, mintha tegnap rettenentesen berúgtam volna, és még részegen dobtam volna az ágyra magam. A gyomrom émelyeg, a fejem pedig zúg, mint egy megveszekedett darázsfészek. Pedig nem ittam. Egy kortyot sem. Csak beszélgettem. A volt Kedvesemmel.

Végre néhány dolgot õ is mondott. Féket adott annak ami bennem dúlt. Pontosabban, hagyta, hogy kitomboljam magam, és így talán lenyugodhatok. A cset után nõtt a feszültség bennem. Nõtt és nõtt. Aztán nem bírtam tovább, felhívtam. Megkérdeztem, nincs e véletlenül a belvárosban. Nem volt. De nem ajánlotta föl,hogy bejön, ha nekem ez fontos. Csak miután megkérdeztem,hogy szerinte nem lenne-e talán szükséges.
Délután még õ akart mondani pár dolgot. Estére valahogy erejét vesztette a számára, úgy kellett noszogatnom. A Társulati megbeszélést emiatt félig félbehagyva eltûztem a barátaimtól, amikor megjött.
Elmondta, hogy a neki írt levelemben talált olyat, ami szerinte ellentmondásos. Igyekeztem megvilágítani a nézõpontomat úgy, hogy õ is értse. Úgytûnt megértette. Azzal volt baja, hogy egyszer arról beszélek, hogy szerintem helyrehozhatatlan, amit tett, másszor pedig arról, hogy félek attól hogy megint közel kerülve hozzám, megint megbántana. Az hogy azért látom, helyrehozhatatlannak a dolgainkat, mert ez a félelem, mint valami bélyeg lehetetlenné teszi, hogy tényleg nyitott legyek, fel sem merült benne.
Elmondta, hogy bántja, hogy nem adok esélyt a "rendes" befejezéshez. Hogy nem ülök le vele egy kávéteaforrócsokira. És hogy a kommunikáció más formáit választom (e-mail, telefon), amik szerinte nem elegendõek. Az hogy már leírtam a fizikai közelsége taszít, és olyan feszültségeket indukál bennem, amivel nem bírok mit kezdeni. Az a füle mellett el jó messzire.
Elmondta, hogy túlságosan sarkítok, magamat túlságosan az áldozat szerepébe lököm. ÉS nem akarom észrevenni a közös felelõsséget. Amiben igaza van. Ehhez kellett, hogy aludjak rá egyet. És tényleg torzítva látom a helyzetet. De most elõször mondott értelmes dolgot, arról, hogy õ mit érez. Most elõször éreztem, hogy megpróbál a kapcsolatunkról beszélni. Eddig, hiába kértem nem tette meg. Teljesen kétségbe ejtett tehát, azzal,hogy talán õ nem is érez semmit.
Elmondta, hogy a rezignált elfogadás a részérõl, amit én érzéketlenségnek fordítottam, épp az az érzelmi azonosulás, amit hiányoltam, de õ ezt így fejezi ki.
És azt is elmondta, még soha neki ilyen indulatot ellene irányulót nem kellett átélnie. Hogy én lesöpröm, az érveit semmibe veszem. És nem adok neki teret. A tgnap esti beszélgetésre ez is teljesen igaz. De azt hiszem, az utolsó utáni esélynél nem azon kéne panaszkodni, hogy nagyon rossz terepen kell védekeznie, hanem megpróbálni minden erejével fordítani a dolgon.
Ezutóbbira azt mondtam, hogyha eddig nem volt dolga ilyen erejû indulattal, akkor még nem találkozott szerelmes férfival. Hogy épp azért kértem tõle idõt, mert ezt a viselkedést a részemrõl én sem tudom elfogadni, és lehetetlen helyzetnek találom, aminek köze nincs a józan kávéteaforrócsoki mellett leülünk megbeszélni a dolgot. De, mert nem hagy békén, most kell elébe állnom. Mert ezek szerint tényleg nem érezte meg, micsoda indulatot kelt bennem a téma, az emlékezés.
Elmondta, nem hiszi, hogy én õt valaha is szerettem, ha most így tudok viselkedni. Hogy ennyire elutasító vagyok. Erre csak annyit kérdeztem, hogy szerinte ott lennék-e már megint, ha nem szerettem volna. Hogy szerinte vele aludtam volna-e egy héttel ezelõtt, ha nem számított volna, õ hogy éli meg a helyzetet. Ha nem azt akartam volna, hogy tényleg dolgavégzetten zárjuk a kettõnk közös pályafutását. Erre persze nem volt felelet.

...

Elindultam haza. Teljesen átfagytam. Nem fordultam hátra, nem néztem vissza. Ott akartam hagyni, mint Lót Szodomát és Gomorrát.

...

Tavaly õsszel, amikor megismerkedtünk. Már jóideje tettük közös sétáinkat, amikor megtudtam, van valakije. Halódó az a kapcsolat, de a szakítás még nem mondatott ki. És, hogy bizony kötõdik még ahoz a másikhoz is. Ez megbántott, mert már jódieje akkorán mást se hallottam, mint hogy mennyire kedvel, mennyire belémszeretett, mennyire örül,ha vala vagyok.
Ez egy esti sétán történt. S én elkomorodtam. És, amikor hazaértünk hozzám. Nem dobtam búcsúcsokot. Sõt az utolsó fél órában nem is igen váltottunk szót.
Otthagytam.
Majd amikor már tudtam,hogy nem figyel megkerültem a tömböt, és elé futottam. Féltem,hogy elveszítem. Azt akartam mondani, nagyon bánt, hogy van valakid, de nem tehetek vele semmit, és én tényleg belédszerettem. Nem mondtam semmti csak megcsókoltam, és elrohantam.

...

Elindultam haza. Teljesen átfagytam. Nem fordultam hátra, nem néztem vissza. Ott akartam hagyni, mint Lót Szodomát és Gomorrát.

...

Egyszer csak felvillant egy fehér sapka. Megkerült több háztömböt és beelõzött. Megállt és annyit mondott: "ezzel még tartoztam".

...

Megdermedtem. Percek múltán bírtam csak megkérdezni, miért kínoz. Miért mondja, hogy békénhagy, ha nem. De hogy õ ebbe bele sem gondolt, és volt egy ilyen érzése,hogy ezt most meg kell csinálnia. És megkérdeztem, hogy miért nem gondol bele, hogy ennek milyen következményei lehetnek. (pl. hogy álltunk még egy fél órát a hodegben) Mert õ ilyenkor nem gondolkodik. És a "sors", az idõ késõbb õt igazolja.
És már nem akart beszélgetni, csak utánam futni, ahogy akkor egyszer én is. Ami neki sokat jelentett.

...

El akartam indulni. Hogy otthagyjam, mint Lót Szodomát és Gomorrát. DE nem tudtam. Átfagyott sóbálvány lettem.

...

Ma reggel úgy ébredtem, mintha tegnap rettenentesen berúgtam volna, és még részegen dobtam volna az ágyra magam. A gyomrom émelyeg, a fejem pedig zúg, mint egy megveszekedett darázsfészek. Pedig nem ittam. Egy kortyot sem. Csak beszélgettem. A volt Kedvesemmel.

Síkideg

"Nem vagyok ideges, fõ a nyugalom..."

Az imént cseteltem. Engedtem magamnak vagy egy óra pihit. A volt Kedves álnéven rámklikkelt, és beszélgetni kezdtünk. Sokáig nem jöttem rá, hogy kicsoda. Aztán szándékosan elszólta magát. Nem lehetett félreérteni,hogy kicsoda. De egy kicsit most elõre szaladtam.

Jó pár napja már, hogy ne keressen, ne hívjon, és általában véve hagyjon nekem békét. Ezt azóta is minden alkalommal, megerõsítem. De nem, sajnos az õ értelmi képességeit ez meghaladja. Eddig csak hívogatott, smsekkel fárasztott most még a könnyed kikapcsolódásomba is belemászik.

Amint azt már neki kifejtettem, eddig még nem gyûlöltem meg, de jó úton halad a felé. Nem, ez is messze van a felfogóképessége horizontjától, mint Makó Jeruzsálemtõl. (Nem véletlen a második városnév...)

A délelõttöm érdekesen telt, mert felutaztam pestre, majd azzal a lendülettel, hogy az egyik órámhoz szükséges videót megszereztem. Rohantam, hogy visszafelére elérjem az Ic-t. Sikerült. Kisebb fajta csoda. ;o) Az is, hogy a vonaton összefutottam, egy szegény megvezetett Kissráccal. A Kissrácot egy hónapja ismerte meg a kedvesem csetelve. Majd anélkül, hogy beavatta volna abba, hogy épp van neki egy párja (én), elhívta hozzá. Ez még nem elég, de én is ott voltam. Én úgy tudtam, a srác képben van vele, hogy a volt Kedvesem, most nem nyitott a vele való együttlétre. És azt hittem, valami begõzölt kis tinédzser, aki nem tud a hormonjaival mit kezdeni. De nem. Mert, és ez már valószínûbb, nem is tudott a kettõnk viszonyáról. Ez ma a Kissráccal való beszélgetés alatt vált elég bizonyossá.

Egy hónapja szintén. Ezután a kellemetlen hármas teadélután után. Kitudja miért, kedvem támadt csetelni. És feltehetõleg akkor is volt Kedvessel beszélgettem. Akkor elmeséltem neki, azt, hogy mennyire félek tõle, hogy megbántottam valakit akaratlanul még az elõzõ összel. Az alatt a csetes beszélgetés alatt nem derült ki, hogy éppenséggel a volt Kedvesemmel zajlott.

Most ezután a csetelés után ez is világosnak látszik. Ellenõrzött. Kitudja hányszor, hányféleképpen. Nem bízott bennem, és átvert. Én ezzel szemben megbíztam benne. És nyitott voltam, meséltem, arról, hogy mit és miért teszek.

A csetelés után kedélyes hanggal felhív. És mintha mi sem történt volna beszélgetne az idõjárásról... Az hogy megkérem rá, hogy ne keressen. Hogy hagyjon békét nekem. Az pestiesen szólva bolhafing.

"nem vagyok ideges, fõ a nyugalom..."

Wass Albert után szabadon üzenek most haza én is.

"a KÕ marad"
kõ=kõszikla=pietra (latinul...)

A kõ bizony maradt. Kicsinyes, hideg, gyermeteg, és nem változik...

Mert ugyanezt megtette korábbi társaival. Reméltem nálunk nem kerül rá sor.

Végül:

"Ne akarj szépen szakítani! Nem lehet..."

Köszönöm, hogy meghallgattatok.